Ma is, ugyanúgy mint két héttel ezelőtt Harryék Ron ágya mellett ültek. Chiaki lassan már azt hitte Ron meghalt, nincs többé. Amikor erre gondolt, mindig rátört a sírhatnék. Ilyenkor Hermionénak kellett megvígasztalnia. Mint ahogy most is. Peregtek a könnyei, amikor Ron szeme megremegett, pislogott néhányat és oldalra nézett, de csak egy fekete hajzuhatagot látott, aminek a tulajdonosa már rég őt ölelgette.

-Szia Chiaki! – nyögte amint a lány elengedte. -Azt hittem, hogy... azt hittem... – de elcsuklott a hangja a sírástól. -Milyen sokáig voltam kómában? -Két hétig – válaszolt Hermione.

-Utat! Utat a beteghez! – parancsolta Madam Pomfrey. - Amíg aludtál a csontjaid összeforrtak, azzal már nem lesz gond. Viszont gyenge vagy ezért még két napig itt kell lenned. – mondta majd eltűnt, hogy egy nagy tálca étellel térjen vissza. Ron azonnal rávetette magát a kajára, nagyon éhes volt. Amíg evett barátai beszámoltak neki az elmúlt két hétről.

Felébredése örörmére újra tanulnia kellett. Lemaradása ellenére jól ment neki (hála Hermionénak). Egyik bájitaltan után Chiakinak még ott kellett maradnia egy kicsit takarítani. Mikor végzett fel akart menni, de egyszer csak valaki megragadta a karját; Malfoy.

-Mit akarsz már megint? – kérdezte dühösen Chiaki. -Engem meg se látogattál... -Talán azért mert neked csak az orrod tört el, amit Madam Pomfrey egy perc alatt rendbe hoz! -Akkor is eszedbe juthatott volna. -Mi? Az hogy teljes erőből rálőtted a gurkót Ronra és utána csak úgy szimplán lesmaciztál? -Azt kifelejtetted, hogy a te kis Roncid behúzott nekem egyet. -Megérdemelted!

Malfoy viszont válasz helyett megcsókolta. Chikai egy ideig ellenkezett, de aztán belenyugodott. Igazság szerint a kviddicspályán is élvezte, de közönség előtt...

Eközben fent a klubhelységben: -Mennyi ideig tartják már ott? – idegeskedett Hermione.

-Megyek megnézem. Ha még mindig ott takarít, akkor én esküszöm, hogy elrángatom! – állt fel Ron, és már rohant is le. Az utolsó szakaszon már lábujjhegyen ment végig, hogyha kell akkor titokban hívja ki. Amikor azonban befordult a folyosóra szörnyű látvány fogadta: Malfoy és Chiaki a falnak támaszkodva enyelegnek. Falfehér lett az arca, és mivel már nem tudta tovább nézni felrohant. A lány csak erre a hangra eszmélt fel. Gyorsan a lépcsőhöz futott, azt gondolva talán még láthatja ki volt az. Egy vörös üstököt látott, mire teljesen elárasztotta a lelkiismeretfurdalás. Szemei megteltek könnyekkel és arcát kezébe temetve összerogyott.

-Csak nem Ronci volt az? – kérdezte Malfoy flegmán. -Hagyjál békén!!! – kiabálta Chiaki. Egy kis ideig még sírt, aztán felállt és kirohant a parkba ahol olyan keserves sírásba kezdett, hogy olyat még nem látott senki. Magát hibáztatta mindenért, lassan már azon gondolkozott hogyan ölje meg magát. Egészen estig maradt még vacsorázni se ment. Teljesen kiszáradt a sok sírástól, gondolta most már felmegy. A klubhelységben nem volt senki, a lány pedig nagyon nyomasztónak találta. Felment a szobájába, ahol már aludtak a többiek. Leült az ágyára ölébe vette kiscicáját, és elmesélte neki fájdalmait. Mizuki válaszképpen csak dorombolt.

A reggelinél kócosan, vörös szemekkel jelent meg de ez mind nem érdekelte „barátait”. Ron tegnap mindent elmondott nekik, akik aztán nagyon megharagudtak a lányra. Nem elég, hogy megcsalta Ront, ráadásul a legnagyobb ellenségével tette. Chiaki valahol messzebb ült le de egy falatot sem evett. És így ment ez négy napig. Kórosan lefogyott, ezt mindenki észrevette. Egy órán nem bírta tovább, kiesett a padból és elájult. A gyengélkedőn ébredt ahol nem várta más, mint Madam Pomfrey.

-Felelőtlen vagy! – hányta a szemére. – Hogy képzeled hogy négy napig nem eszel semmit? – aztán hozott egy nagy tányér levest. – Ezt edd meg! – Chiaki lassan szürcsölte a levest ami nagyon jól esett neki. Majd eszébe jutott bűne és rögtön elment az étvágya. Félretolta a levest. -Nem kérek többet. – nagyon meglepődött hangján. Az recsegett, és alig bírt beszélni. -No hát ha te nem eszel akkor majd én etetlek – mondta Madam Pomfrey és belenyomta a kanalat a lány szájába. Az pedig nagy nehezen lenyelte.

Ezt addig folytatták amíg ki nem fogyott a tálból az étel. Chiaki négy nap óta először érezte magát jóllakottnak. Hamarosan elmehetett de csak annak fejében hogy enni fog. November vége volt már amikor Dumbledore bejelentette, hogy karácsonyi bál lesz és hogy mindenkinek választania kell magának párt. Chiaki nem is reménykedhetett benne hogy Ron felkéri majd, de abban biztos volt, Malfoy meg fogja kérdezni. És be is vált jóslata: egyik ebéd után Malfoy meghajolt előtte és mondta a magáét: -Kisasszony volna szíves az én... -Ne is álmodj róla! – azzal faképnél hagyta a meghökkent fiút.

Sokan megkérdezték, de ő mindig nemet mondott. Szeretette volna ha Ron kérdezi meg, de ez nem következett be. Utoljára egy hatodéves srác kérdezte meg aki nem is nézett ki olyan rosszul, ezért igent mondott. A bál előtt minden lány agyon csinosította magát. Chikai sem maradt ki közülük. Egy gyönyörű lila estélyit vett fel, fekete haját laza kontyba kötötte és egy cseresznyevirágot tűzött bele. Száját pirossal kikente, szempilláit feketével befestette. Hozzá még felvett egy arany nyakláncot meg néhány gyűrűt. Amikor lement, minden fiú tátott szájjal bámulta, még Ron sem tudott ellenállni neki. A lányok is irigykedő szemmel néztek rá. Chikai pedig odasétált a hatodéves fiúhoz, aki szintén kerek szemekkel nézett rá.

Malfoy szeme összeszűkült amikor meglátta Kiválasztottja oldalán az a fiú akit már egyébként is rühellt. -Mi van Malfoy? Szemüveg kell neked hogy így hunyorítgatsz a páromra? – vágta a fejéhez Chikai, mire elfordult és még lehetett hallani, ahogy Malfoy elkezd halkan szitkozódni. A bál eseménytelen volt, azt kivéve, hogy Hagrid rendesen a pohár fenekére nézett többször is és sikerült szinte az összes asztalt feldönteni azzal, hogy nem találta a kijáratot.

Chiaki éppen a tóparton ült és Ron után sóvárgott. Azon gondoltkozott hogyan lehetnénak ismét barátok. Észre se vette hogy közben mögé lopódzott egy alak. Hirtelen átkarolta hátulról felemelte és elkezdte vinni a Tiltott rengeteg felé. A lány eközben úgy síkított ahogy a torkán kifért: -SEGÍTSÉG!!!! SEGÍTSEN MÁR VALAKI!!! AKÁRKI!!! – de senki nem sietett a segítségére. -Silencio! – Chikai nem tudott többet megszólalni. És az ismeretlen eltűnt vele az erdőben.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK