Végre…

A Griffendél ház klubtermében már csak egy lány ült. Kezében egy óriási könyv volt, haja az arca elé borult és lassan lapozgatta a könyvet. Valami lexikonféle lehetett… Mellette egy gyertya már majdnem teljesen leégett, de ekkor a levegőből elővarázsolt egy újabb gyertyát és meggyújtotta a varázspálcájával.

„ Ez hihetetlen! Már több mint két órája itt ülök a könyv felett, de egyszerűen nem tudok odafigyelni. A gondolataim egyszerűen mindig elkalandoznak. Miért nincs most itt mellettem? Miért nem jön le és ül ide mellém? Egyszerűen nem tudom elhinni… Azt hiszem teljesen belézúgtam… De nem tudok mit tenni… Én nem mondhatom meg neki, hogy: „Figyelj már Ron, irtóra tetszel nekem!”, mert kiröhögne és elfordulna tőlem. Nem, ezt nem akarom… De hiába veszekszünk mindig, nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy mennyire tetszik nekem…”

A lány felugrott. Nem, nem Ron volt az, csak a lépcső reccsent meg.

„ Nem tudom elhinni… Nem baj, visszatérek ide, hátha találok benne valami érdekeset… R.A.B., R.A.B., ki lehet ez???”

A lapok egyre gyorsabban kezdtek járni a lány kezei között. Már vagy tíz perce keresgélhetett, mikor hirtelen valaki a vállára rakta a kezét.

Hermione nem nézett se oldalra, se hátra, érezte, hogy ki az… és van egy jellegzetes illata is, amit annyira szeret…

- Ron! – szólt a lány.

- Te mit csinálsz itt? Már hajnali három óra van!

- Nem tudok aludni, szeretném kideríteni, hogy ki az az R.A.B. .

- De hisz azt reggel is meg tudnád csinálni, vagy délután, úgyis mindig a könyvtárban ülsz. – Valahogy most Ron mondatában nem volt ott az az él, amikor Harry is ott van velük és akkor veszekednek. Most kifejezetten azt érezte, hogy Ron törődik vele és ezért kérdezi tőle, hogy miért van még fenn. – Hermione, jobb lenne ha elmennél aludni… De ha gondolod, akár segíthetek is neked ha van még egy könyv…

- Nem sajnos nincs… De most már nincs is kedvem aludni…

- Akkor itt maradok melletted…

- Biztos?

- Igen, végül is a holnapi nap nem lesz olyan kemény…

És elkezdtek beszélgetni…

„Meg fogsz halni! Meg foglak ölni! Harry Potter barátja, hamarosan meghalsz! És az összes társad is, aki Harry barátja!”

- NEEEEEEEEEEEE!!!!!!!! ROOOOOOON!!!!!! – Harry felriadt az álmából, nem ordíthatott    olyan hangosan, mert Neville nem riadt fel… de várjunk csak, hol van az, akit mindig felkelt, ha valami probléma adódik éjszaka.

- Ron! Ron, hol vagy? – megpróbálta halkan megkérdezni a barátját, de az nem válaszolt. Odalépett az ágya mellé. Senki. Atya ég, itt járt Voldemort? - „Ron, merre lehetsz?”

Gyorsan az órájára pillantott: hajnali öt óra, Ron mgé ilyenkor az igazak álmát szoktak aludni, elkezdett futni. Lefelé, a klubterem felé. És akkor váratlan dolog tárult a szeme elé: Hermionét és Ront a klubhelyiségben találta a kanapén, egymásra borulva, nyugodtan pihenve.

- Végre! – és egy mosoly jelent meg az arcán.

Ekkor hallotta, hogy jön valaki a lányok lépcsőjéről lefele.

- Hermione!

A hang ismerősen csengett. Igen, Ginny az.

- Hermione, itt vagy?

- Nyugi, nincs semmi baja… Nézd…

Ginny közelebb lépett Harryhez, majd oldalra nézett.

- Na végre, már azt hittem, sose fog ez megtörténni…

- Keltsük fel őket?

- Ne, hagyjuk még őket egy kicsit… Kíváncsi vagyok Ron milyen képet fog majd vágni…

- De gonosz vagy Ginny… - azzal átölelte a lányt és megcsókolta. Azt hitte egy óráig álltak ott, pedig csak 1 perc volt. Harry hagyni szerette volna Hermionét és Ront aludni, de Ginny nem hagyhatta ki ezt az alkalmat. Legalább lesz valami, amivel cukkolhatja mostmár a bátyját… De mégis, Hermione az, aki ott van vele, akit viszont tényleg szeret…

- Hagyjuk őket, üljünk le a tűz elé és majd hatkor felkeltjük őket, mielőtt még a többiek felkelnének…

Azzal letelepedtek a tűz elé és onnantól kezdve már nem létezett számukra se Hermione, se Ron, csak ők ketten…