Én és ő

Hallod, nem elég, hogy Harryvel elkerültük egymást a pályaudvaron, de még itt sem férek el. Szerintem a vonaton ez a "mini folyosó" nagyon keskeny. Benézek a fülkékbe. Mindegyik tele van. Szuper! Ahol Ginny ül, oda inkább nem is megyek. Olyan ostobák az osztálytársai! Tehát tovább megyek. Milyen jó, hogy a csomagok a vonat végében vannak! Nem tudom, hogy férnék el a bagoly kalickával. Ismét elmegyek egy fülke mellett. Itt csak lányok ültek bent, akik izgatottan néztek ki az ablakon. Nem, nem ülök be ide. Ginnyvel egy idősek lehetnek, miről beszélgetnék velük a 6.-os évemmel? Tovább megyek. Már feladom a reményt, hogy ülve fogok utazni. Végül az utolsó fülkében megpillantok valakit. Luna Lovegood néz unottan a vele szembe lévő ülésre, mintha ülne ott valaki. Pedig egyedül üldögél bent. Benyitok. Ami rögtön feltűnik nekem, az a füle mögötti pálcája.

- Szia Ron! – köszön nekem a lány. Úgy látszik megjegyezte, amikor évvégén megkértem, nevezzen a becenevemen.

- Szia Luna! Mondd, itt maradhatok? Nincs több fülke ahová beférnék. – mondom neki a szitut.

- Nyugodtan ülj le velem szembe. – mondja a lány. Ránézek egy „biztos nem ül ott senki?” tekintettel.

- Már nem. Azt hittem ott üldögél egy szellem, de már elment. – szól Luna. Bólintok. Tehát leülök vele szembe. Most engem néz. Lehajtja a fejét és a háta mögül egy újságot vesz elő. Még egyszer rám néz. Milyen szép és nagy kék szemei vannak!

- Te nem prefektus vagy? Mert akkor nem itt kéne lenned, hanem valahol elől. – mondja Luna érdeklődve nézve. Erre máskor morognék egy „Köszönöm, hogy szólsz, de nem vagyok hülye.” –t, de nincs szívem hozzá. A hangjában nem volt gúny kérdezés közben, miért pattogjak?

- Igazad van, de megkértem Dumbledort, hogy nevezzen ki a helyemre mást. Nagyon uncsi az egész. – válaszolom neki.

- Értem. Szegény Hermi, most ki van vele? – kérdezi Luna. Leesik az újsága. Ahogy felveszi látom, hogy a szőke haja milyen szépen csap a levegőbe.

- Egy Demertia nevezetű lánnyal van. – válaszolom neki. Értetlenül néz rám. Most nagyon aranyosnak tűnik evvel a nézéssel.

- Azt hogyan lehet becézni? – kérdezi a lány.

- Gondolom Demi. – mondom neki és eltűnődöm. Vajon Lunát hogy becézik otthon? Inkább nem gondolkozom ezen.

- A Demertia nem szép név. Nagy és durva sziklát jelent. – mondja Luna.

- Miből gondolod? – kérdezem kíváncsian.

- A hangzásából. – válaszolja Luna és az újságát olvassa. Ha jól látom a Reggeli Prófétát.

- Írnak valami érdekeset? – kérdezem tőle. Luna nevetni kezdett. Így nevetni még senkit sem láttam még. Igaz, már nem röfög hozzá mint tavaly, de nagyon rázkódik. Még nekem is nevetni van kedvem a látványtól. Leáll a nevetéssel és szemeimbe néz.

- Újabb őrület. Hallgasd! – mondja a lány és olvasni kezd. A hangja kellemes, drámai és gúnyos egyszerre ahogy olvas.

- „ A napokban kirabolták Cornélius Caramelt. Úgy gondolja Harry Potter tört be hozzá az éjszaka Albus Dumbledor parancsára. Caramel nem hajlandó elárulni, hogy mit tulajdonítottak el tőle, de a nyilatkozata alapján csak olyan lehet, ami a Roxfort Igazgatójának rendkívül fontos lehet. „Hihetetlen, hogy mekkora a fantáziája Caramelnek! – mondja Luna. Elmosolyodik, de a nézése komoly.

- Te eltudod képzelni ezt a merénylet-elméletet? – kérdezi tőlem.

- Nem, nem tudom. – mondom magabiztosan. A lány bólint. Visszateszi a háta mögé az újságot. Hátra dől az ülésén. Szomorúan tekint ki az ablakon.

- Valami bánt? – kérdezem tőle.

- Nem, nem egészen. Nem sokára esni fog. A Baziliszkuszok szeretik a nedvességet. – mondja Luna, de nem néz rám. Előrébb hajolok.

- Gondolod vannak utódjai a kastély mélyében?

- El tudom képzelni. Harry végzett eggyel, de mi lesz, ha előkerülnek az utódjai? – kérdezi ártatlanul és rám néz. Magamban felsóhajtok. Ez a lány mindenben hisz.

- Nem kell félni, hiszen az egyedül élt a titkok Kamrájában. – mondtam neki megnyugtatásul. Az arcán megkönnyebbültség látszódik.

- Tényleg, te ott voltál! – nézz rám csodálkozva.

- Nem egészen, hiszen én a fal túl oldalán voltam Locharttal. – mondom neki elpirulva. Megvizsgálta a bal fülét.

- A jobbon van. – mondom neki. A jobb füléhez kap és megérinti a pálcát.

- Tényleg! Már azt hittem elhagytam. – mondja Luna. A vonat fékez. Egymásra nézünk. Milyen szép a tekintete! Sosem váltottam vele még ennyi szót amióta ismerem. Gyorsan magunkra kapjuk a talárunkat. Lerohanunk a vonatról. Luna elkeveredik a tömegben. Sajnálom, legalább egy sziát mondtam volna neki. Hermione ér a vállamhoz.

- Nahát, téged is látni! – kiált fel a lány. Bólintok.

- Képzeld, Demi mesélte, hogy állítólag lesz valami suli bál az iskolában. Harry már felkért és igent mondtam, remélem nem haragszol. – mondja nekem Mione.

- Dehogyis, én már tudom, hogy kit szeretnék elhívni. – mondom. Felröppen előttem egy szőke hajzuhatag, nagy szép szemek és a vonaton való beszélgetés. Harry csatlakozik hozzánk és együtt megyünk Hagrid felé.

Vége