Már csak pár halálfaló volt talpon, de már mindannyian fáradtak voltak, ugyan ezt nem mutatták ki. Rengeteg sérült volt akit el kellett látni. Volt akit a Szent Mungóba kellett elszállítani úgy megsérült. És volt akin sajnos már nem lehetett segíteni... De a harcnak még mindig nem volt vége. Voldemort még nem jelent meg. Pedig Harry csak arra a pillanatra várt. Hogy megküzdhessen vele. Természetesen nem egyedül. Mindenki ott volt akire számított. Végül mindegyik eszméletét vesztette halálfaló egy kupacban hevert egymás hegyén-hátán szó szerint(mint a rögbipályán). Hermione varázsolt köréjük egy üvegfalat hogy még véletlenül se juthassanak ki.

-Na ezzel meg is volnánk! – mondta elégedetten. -De még nincs vége! – mutatott Harry egy irányba, arra amire leginkább vártak. Fekete füst keletkezett, majd előlépett belőle a Sötét Nagyúr.

-Ennyien egy ellen? – nézett körül vörösen lángoló szemével. – Nem szép dolog. De én csak egyvalakivel fogok megküzdeni. Harry Potter! – a szólított előrelépett felemelt pálcával. Voldemort ezután egy sötét erdőbe varázsolta kettőjüket, hogy senki ne zavarja meg.

-Nos tudod hogy van a varázslópárbaj. Meghajlás! – Harryt most is mint régen a temetőben egy idegen erő lenyomta. – Nos én nem akarlak egyből megölni ezért... Crucio! - Harry azonban kikerülte és egy lefegyverző átkot küldött ellensége felé. Elég sokáig folytatták, mert Harry mindig kitért Voldemort átka elől, akit ez rendkívül idegesített. Hirtelen valami megtámadta hátulról Voldemortot.

-Társaságunk van... – sziszegte. – eleterelődött a figyelme és ez esélyt adott Harrynek a támadásra. A Sötét Nagyúr azonban résen volt. Kitért majd hirtelen elordította magát: -Crucio! – és Harryt ez eltalálta. De nem kellett sokáig szenvednie ugyanis a „valami” újra lecsapott. A fiú felpattant és elkiáltotta magát: -Capitulatus! – Voldemort kezéből kirepült a pálca, egyenesen Harryhez.

-Na és most mi lesz? Megölsz? Megkínzol? – de a szemében látszott egy cseppnyi félelem. Harry válasz helyett feldobta a pálcát és a fekete párduc – ugyanis ez volt az árny – felugrott és kettéharapta. -Ez volt az utolsó horcrux! Véged van!

-Azért azt ne reméld Potter! – és felemelte a kezét. Harry viszont odafutott és a kezét az arcába nyomta. Voldemort képe elkezdett oszladozni és közben ordított kínjában. Végül márcsak hamvak maradtak utána. -Köszönöm... – mondta a párducnak. Az pedig ránézett, de nem sárga szemekkel mint ahogy a fekete párducoknak kéne lennie, hanem szép ezüstös-kékkel.

-Chi... – de a macska elrohant. Így teljesen egyedül maradt, azt se tudta merre kell mennie. Mindenfelé fák voltak és sötétség. Gondolta elindult abba az irányba amerre a párduc ment, hátha az Roxfort felé vezet. Órákon át vándorolt a sötétségben, de semmi fény nem utalt rá, hogy vége van az erdőnek. Leült pihenni, amikor úgy érezte nem tud már egy lépést se tenni. Két napig volt az erdőben de sehova se jutott el. Még egy ösvényt se talált amit követhetne, nemhogy világosságot. Gyomra is már erősen éhezett, de nem törődött vele, csak ment tovább és tovább. Hirtelen egy gallyban megbotlott és elesett, de már nem tudott felállni.

-Itt fogok éhenhalni? Egy sötét, nyirkos, rideg helyen? Milyen halál az? – lehunyta a szemét és elaludt. Álmában megjelent Fawkes, aki farktollait lebegtette Harry orra előtt. A fiú elkapta, és a madár egy tisztásra vezette, ahol nyílt egy kastélyhoz vezető út.

Kinyílt a szeme, és maga se tudta miért, elindult arra amerre Fawkes vezette. Valóban kijutott a tisztásra, és onnan már futva ment tovább. Utána jött rá, hogy nem is egy ismeretlen erdőben hanem a Tiltott Rengetegben volt. Mikor meglátta Hagrid házát be akart kopogtatni, de még mielőtt az ajtó közelébe ért volna elájult a fáradságtól.

Napnyugta körül lépett ki Hagrid a házból dúdolgatva, azonban amikor észrevette az eszméletlen Harryt rikkantott egy hatalmasat: -ITT VAN HARRY! MEGÚSZTA! MEGÚSZTA! – csak akkor jutott eszébe, hogy tulajdonképpen a gyengélkedőre kellene vinnie. Gyorsan fölkapta és már rohant is be. Az egész kastély beleremegett ahogy végigfutott a folyosókon.

-Hol vagyok? – nyögte Harry amint felébredt. -A gyengélkedőn. Hogy vagy? Mi történt? Legyőzted tudodkit? Hogyan? – szinte az egész iskola ott volt, úgy várták már, hogy felébredjen. -Kaját akarok. Bármit ami ehető... -Kifelé innen! Kifelé! – rikácsolt Madam Pomfrey, mire a nagy tömeg eltávozott. Aztán letett elé egy tál levest amit a fiú egy kortyra megivott.

-Most nem szabad sokat enned, mert összeszűkült nagyon a gyomrod. – és Harry valóban érezte ez a leves jóllakatta.

Később barátai is bejöttek, hogy kikérdezzék meg hogy meséljenek neki. Harry mindent elmondott, még a fekete párduccal való gondolatait is. -Nem lehetett Chiaki. Egy a millióhoz, hogy túlélte a robbanást. – vélekedett Hermione, és könnyek gyűltek a szemébe. Nagyon sokáig beszélgettek még erről.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK