Elérkezett a temetés napja. Mindenki feketében, könnyezve figyelte a koporsót, amiben ugyan nem volt semmi. Harry azonban még mindig kétkedett Chiaki halálában. Állandóan a fekete párduc járt a fejében. Ron az erdő felé nézett, és nagyon elcsodálkozott. Ezüstös fény áradt onnan, és kilépett belőle egy gyönyörű lány: Chiaki. Megrázta a fejét és újra oda nézett. A fény a lánnyal együtt eltűnt. Csak képzelődött. Eszébe jutott Chiaki csengő nevetése és vidám arca. Nagyot sóhajtott. Hiányzottak neki azok a napok amikor végig együtt voltak, hiányzott az este amikor első csókját kapta tőle. De ez nem fog mégegyszer megtörténni. Ron a kezébe temette arcát. Ekkor valami nagyon furcsa dolog törént. A párduc, akiről Harry mesélt hátulról ráugrott Ronra. Mivel a fiú egyáltalán nem számított rá kezét széttárva hasra esett. Harryéknak röhögniük kellett annyira nevetségesen festett ez a póz. A nagymacska pedig rátelepedett a hátára és elkezdett dorombolni.

-Mpfm... – Ron valamit mondani akart. Közben minden szem rájuk szegeződött. -Szállj, le, rólam! – küszködte a fiú. A párduc mintha értette volna felállt és arréb ment. Ron is feltápászkodott majd megfordult, hogy megnézze ki volt az aki ezt csinálta. De amit látott, attól annyira meglepődött, hogy visszadőlt eddigi helyére – ezúttal ájultan. Mert nem a macskát látta, hanem Chiakit. A gyászolók közül is néhányan összestek – többek között az anyja is. Mások meg kerek szemmel bámultak a halottnak hitt lányra.

-Sziasztok! – mosolyodott el. -Chiaki... – Hermionénak könnyek gyűltek a szemébe, és megölelte. -Miért nem szóltál, hogy élsz? Miért nem mondtad, hogy animágus vagy? Hogyan élhetted túl a robbanást? –zokogta. -Itt vagyok. Kell ennél több? – és ő is elkezdett sírni az örömtől, hogy újra barátai közt lehet. – Azért nem mondtam, az animágusos dolgot mert nem volt rá okom. Emlékszel még az arany nyakláncra, amit a bálon viseltem? -Persze. De hogy jön ez ide? – szipogott. -Az mentette meg az életem. A Cruciatus átoknál is. Még az ükanyámé volt fiatal korában. – Ron elkezdett nyögdécselni.

-Ron! – Chiaki rögtön megölelte. – Ron élek! Nem haltam meg! -Biztos csak képzelődöm... -Dehogy. – és megcsókolta. De olyan szenvedélyesen, amilyet Ron még életében nem tapasztalt. Pár hét alatt Chiakinak igencsak megnőtt a hasa.

-Chiaki, bocsáss meg, hogy ezt mondom, de ilyesztően sokat eszel. És ez már a hasadon is meglátszik. – mondta Hermione óvatosan. -Igen. Tudtam, hogy ezt nem rejtegethetem sokáig. – sóhajtott – Terhes vagyok. Ráadásul Malfoytól. – Hermione a szája elé kapta a kezét. -Te jó isten! Ron ezt tudja már?

-Nem. De hamarosan neki is el kell mondanom. Fent a klubhelységben Ron éppen varázslósakkozott. -Ron. Van egy rosszhírem. TerhesvagyokMalfoytól! – hadarta, de a fiú még így is értette. -Szent cipőfűző! És ezt te mióta tudod? -Amióta észrevettem, hogy élek. A robbanás után. – Ron oldalra dőlt a székben. Elájult. 2 év múlva (Ron és Chiaki összeházasodtak és együtt laknak)

-Ron! -Tessék? -Terhes vagyok! – nevetett Chiaki. -Szent frissen facsart narancslé! – és elájult.

Újabb 3 év múlva (A kertben már két kisgyermek játszott) -Ron! Ter... -Ne is folytasd: Szent kamillás teafliter! – majd szokásához híven elájult.

4 év múlva -Ron. -Ugye most nem vagy terhes? -Nem dehogy! Emlékszel még az utolsó évre? -Amikor meghaltál majd felébredtél és és... – Chiaki az ujját férje szájára rakta. -Nem feltétlenül. Az estére amikor bevallottad mit érzel irántam. – közben ajkaik összeforrtak. -Mama! Mit cinájsz a papával? Nézd mit rajzoltam! – mutatta fel a rajzot elfeledve kérdését. -Nagyon szép Kamilla! Ügyes vagy! – mondta a szőke kislánynak. -Nem is hasonlít annyira arra a gusztustalan tetűre. -Nem hála istennek. – és folytatták ott ahol abbahagyták. Chiaki hirtelen elnevette magát. -Most mi van? -Csak az is eszembe jutott amikor megkérted a kezem. Épp azelőtt esett az eső és valahogy elcsúsztál egyenesen egy sártócsába. -Legalább amikor megkértelek nem látszott mennyire vörös a fejem. -De most igen! – és valóban vörös volt Ron arca. – Kész a kaja ebédeljünk. Mark! Kamilla! Annie! Ebéd! – kiáltott a gyerekekért. -Én vagyok az első! – jött le egy fekete hajú kisfiú. -Én meg a második! – érkezett meg Kamilla is. -Én pedig a harmadik! – ült le utoljára egy vörös kislány. -Meggyleves van első fogásnak. – osztotta ki a boldog anya. És happyn éltek míg meg nem haltak.

Vége